A koronavírus-járvány második hullámának következtében kialakult rendkívüli helyzet miatt számos szálloda bezárt. A kormány döntése értelmében ugyanis a szálláshelyek nem fogadhatnak turistákat. Ez nálunk, Szombathelyen sincs másként, viszont mivel a Garda Hotel az üzleti céllal, illetve oktatási tevékenység okán utazókat is vendégül látja, továbbra is nyitva maradhatunk. Természetesen az óvintézkedések maximális betartása mellett. A szálloda egyébként most sem üres. Persze nem mondjuk, hogy sok a vendég, de azok, akik üzleti céllal érkeznek Szombathelyre, nagyrészt most is minket választanak.
Szóval ha neked is Szombathelyen lenne gazdasági tevékenységgel, oktatással kapcsolatos teendőd és szállást keresel, mi nyitva vagyunk.
És, hogy milyen biztonsági intézkedéseket vezettünk be?
Ahogy arról már korábban is informáltunk titeket itt, a blogban:
- A fertőtlenítő takarítás a korábbinál jóval intenzívebb. És nem csak a közösségi terekben. Természetesen a szobákban is jóval fokozottabb a fertőtlenítős tisztítószerekkel történő takarítás. Sőt, a kulcsokat és a kilincseket is gyakorlatilag folyamatosan, a használat után szinte azonnal fertőtlenítjük.
- A lobby egységünkben légfertőtlenítős diffúzort, vagyis párologtatót használunk, illetve ugyanitt a vendégtérben, a recepciós pulton egy érintés nélküli szenzoros, alkoholos kézfertőtlenítőt állítottunk üzembe. Természetesen mindezek mellett a szellőztetésre is többször sort kerítünk.
- A recepciós pultnál plexi üveg található és a kollégák természetesen maszkot viselnek.
De azt is meg kell jegyeznünk, hogy mivel turisták jelenleg nincsenek a szállodában, különösen nagy tömegekre sem kell számítanod. Vagyis az is előfordulhat, hogy a hotelben a személyzeten kívül mással nem is találkozol.
A biztonság tehát a lehetőségekhez képest maximális. Úgyhogy ha Szombathelyen keresel szállást – már amennyiben üzleti útra érkezel -, válaszd a Gardát! További információt itt tudsz kérni, szobát pedig ezen a linken foglalhatsz.